Sötétvér - Natblida
2019.08.07. 10:23, Kathryne
A sötétvér egy olyan genetikai tulajsonság, mely ellenáll a sugárzásnak. Ez nem fordult elő természetesen, géntechnológiai kísérletek eredménye. Becca Franco hozta létre az első sötétvér szérumot az Eligius Társaság számára, hogy növelje az emberek sugárzásellenáló képességét. A szérum sikeres volt, azonban használóinak vére feketévé vált.
A sötétvér egyaránt fontos a földiek és Sanctum lakosságának egyaránt, azonban kevesen öröklik ezt a tulajdonságot. Őket kiváltságosként, jövőbeni Parancsnokként vagy Gazdatestként kezelték.
A földiek Natblida-nak nevezik a sötétvért, és egyedül az ilyen vérrel rendelekző földekből válhat parancsnok. Sanctum-ban azonban királyi vérnek tartják, és ennek tulajdonosai a gazdatestek, akik elméjét törlik, hogy egy Legfőbb elméjét ültethessék be.
Történelem
Két évvel a nukleáris apokalipszis után Becca befecskendezte magának a sötétvér szérumot, ezzel sötétvérűvé tette magát. Ez a módosítás lehetővé tette számára, hogy visszatérjen a Földre, ahol a sugárzás továbbra is óriási mértékű volt. Megérkezése után Becca beültette magának A.L.I.E. 2.0-t, majd a földi túlélők segítéségre szánta el magát. Próbálta megértetni az emberekkel, hogy a sötétvér szérum segítségével képesek túlélni, azonban az emberek féltek tőle és a technológiától.
Becca története, miszerint ő lett az első parancsnok kultusszá alakult, és a későbbi sötétvérűek nagy tiszteletnek örvendtek a földiek körében. Miközben a földiek körében egyre jobban csökkent a sötét vérrel születő illetők száma, Abby Griffin rájött, hogyan képes előállítani a saját sötétvér szérumukat.
A második Praimfaya eljövetelekor Abby és Raven együtt dolgoztak a sötétvér szérum megalkotásán. A legelső sikeres alkalmazás Clarke-on történt, aki sötétvérű létének köszönhetően élte túl a Földön az elkövetkező 6 évet.