Epizódok
Epizódok : 1. évad

1. évad

  2018.06.30. 18:01


Első vetítés USA: 2014. március 19.
Első vetítés HU: 2016. december 4.
Részek száma: 13
Alkotó: Jason Rothenberg

A Bárka 100 elítélt fiatalt küld le a Földre, a túlnépesedés elkerülése, valamint annak megtudása érdekében, hogy a Föld élhető-e. A fiatalok a Kancellár által megnevezett menedék helyett a radioaktív erdő másik oldalára kerültek. A szabadság eufóriája következtében nem ismernek el szabályokat, mindenki kénye-kedve szerint él. Néhányan megpróbálnak tenni az életben maradásért, de nem képesek csodát tenni. Többen attól félnek, hogy ha megérkezik a Bárka többi lakója, vége a szabadságuknak, ezért megszabadulnak a karperecektől, így az állomáson azt hiszik, meghaltak. Az első kaland után kiderül, hogy a Föld mégsem olyan kihalt, mint gondolták, és egy rendkívül erőszakos néppel élnek szomszédságban. Jasper megtámadása után megkezdődik a védelem megszervezése, a fiatalok falat építenek, őrséget állítanak fel. Raven érkezése után kapcsolatba tudnak lépni a Bárkával, akik elsősorban egészségügyi segítséget adnak a sérültek sikeres ellátása érdekében. Octavia eltűnik, egy földi barlangjában találják meg. Ezután Lincolnt elrabolják, hogy kivallassák a népe harci stratégiájáról, harcmodoráról és életviteléről. Octavia beleszeret a férfiba, szabadon engedi, de Lincoln kérésére nem menekül vele a közelgő csata elől. A földiek feltartóztatása érdekében felrobbantják a két területet összekötő hidat, ezzel időt nyerve maguknak. A csata az egykori rabok győzelmével zárul, ám az utolsó percekben nem várt fordulat történik.

Eközben a Bárkán a túlnépesedés problémájára keresnek megoldást. Kivégeznek közel 300 ártatlan embert, hogy nyerjenek maguknak egy kis időt. A belpolitikai viszályok következtében Diana Sydney átveszi a hatalmat, és elrabolja az egyetlen mentőhajót, amivel az emberiség visszatérhetett volna a Földre. A landolás sikertelen volt, ám az égben maradtakat sürgeti az idő. A kilövés következtében megsérültek a létfenntartó rendszerek, mindössze néhány napjuk maradt az életből. Egy hirtelen ötlet hatására magát az űrállomást szállítják le a Földre, sikeresen. A műveletet Jaha kancellár hajtotta végre, aki a Bárka űrben maradt részén tölti hátralévő pár óráját.

 

Részletes epizódismertető

1. Földre szállás 2. Földi praktikák
3. A gyilkos Föld 4. Murphy törvénye
5. Az alkony utolsó sugarai 6. A húgom védelmében
7. Nyomás alatt 8. A kirándulás
9. Az egyesülés napja 10. Én lettem a halál
11. A vihar előtti csend 12. Földiek vagyunk 1. rész
13. Földiek vagyunk 2. rész  

 

 
Next season
The 100 season 7
Várható megjelenés: 2020 tavasz
Forgatás kezdete: 2019.08.26.
Alkotó: Jason Rothenberg
Részek száma: 16
IMDB The 100 wikia

A Sanctum-ban történtek után a fiatalok válaszok nélkül maradtak, egyedül a hit és a remény segítette őket. Clarke elvesztette édesanyját, Octavia-t elnyelte az Ismeretlen, a Láng megsemmisült. Mégis a legnagyobb rejtély, hogy miként jelent meg előttük Hope? Vajon mi történik az Ismeretlenben? Vajon ki az a titokzatos lány, aki Hope-nak hívja magát? Vajon egyben marad a Wonkru annak tudtában, hogy a Parancsnokok kora leáldozott?

 
Chat
 
Welcome to Earth

Admin Kathryne
Téma The 100
E-mail oneofthe100@greenmail.net
Nyitás 2018.07.25.
Kreditek Linda Gergő

Az oldal nem áll kapcsolatban sem a készítőkkel sem a színészekkel. A tartalom zöme a The 100 wikia oldalán található cikkek fordítása, kiegészítése. 

 
Instagram

@cw_the100

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG