You are one of the 100

Sanctum, a Hold

2019.07.29. 17:36, Kathryne

Az Alpha hold, másnéven Sanctum, egy olyan égitest, mely a Földhöz hasonló atmoszférikus hatásokkal rendelkezik – alkalmas az élet kialakulására. A csillagrendszer Goldilocks zónájában található, ami azt jelenti, hogy lakható bolygó, és két napja van. Az égitesten elsőként életet folytató civilizáció 4 családból állt, a Legfőbbekből. Elmetárolók segítségével több évszázada „élnek” és uralkodnak.

A légkör hasonló a Földéhez, 77%-ban tartalmaz nitrogént, 22%-ban oxigént, 0,5% argont és 0,2% szén-dioxidot, valamint kis mennyiségű, azonosítatlan elemet is tartalmaz. Két napja miatt azt hitték, hogy magasabb lesz a sugárzási szint mint a Földön, ezért az Eligius III állomáson kifejlesztették a sötétvér szérumot, mely segítségével életben tudtak maradni az égitesten. Később rájöttek, hogy a sötétvér nem szükségszerű az életben maradáshoz, ezért a technológiát elhagyták.

Előzmények

2045-ben az Eligius III megérkezett Sanctum-ra. Az Eligius Társaság olajforrást keresett, mivel a Föld olajkészlete kifogyott. A legénység a Becca Franco által kifejlesztett sötétvér szérumot használta. Az Eligius IV jelentése szerint, ha bármilyen jelentés is érkezett volna a nukleáris apokalipszis után, soha nem kapták volna meg. Az Eligius III legénysége feledésbe merült, sikereiket, eredményeiket nem tudták eljuttatni a többi állomásnak.

Évszázadokkal később, Monty Green 30 éven át tartó kutatása után feltörte az Eligius IV fájljait, és beállította a koordinátákat, így az anyahajó megkezdte hosszú útját Sanctum felé. Az út 75 évig tartott. Az érkezés pillanatában ébredt fel Jasper Green, aki követve apja utasításait felébresztette Clarke-t és Ballamy-t. Megmutatta nekik apja videónaplóját, amiben megtudták, hogy a Föld élhetetlenné vált, és az egyetlen megoldás egy új világ felfedezése volt.

Események

A Vörös Napfogyatkozás

A hold körül található két nap együttes fogyatkozása során egy olyan toxin szabadul ki a növényekből, mely hatással van az emberi elmére. A napfogyatkozás során a hangos anomáliákat néha a levegőben és a fákban lévő molekulák okozzák. A toxin hatással van minden élőlényre, kis mennyiségben a rovarokra, nagy mennyiségben az emberre. A hatása őrületet. Ez az esemény a Vörös Nap elnevezést kapta. A helyiek az őrülettől való félelem miatt a falhoz láncolják magukat, hogy ne tegyenek kárt sem másokban, sem magukban.

Gabriel a toxint használta arra, hogy segítsen Octavia-nak megküzdeni az emlékeivel. Gabriel állítása szerint a toxin mindenhol és mindenben jelen van, minden levélben a fán, a talajban és a sziklákban is. Idővel a Legfőbbek más módot találtak a toxin alkalmazására, bombát gyártottak belőle, míg Gabriel a toxin ellenszerén dolgozott.

Időszakos fényjelenség

Az időszakosan megjelenő zöldes fényforrás az égen bármilyen olyan szerves testet képes elpusztítani, ami az útjába kerül. Ezzel a jelenséggel találta szembe magát Diyoza és Octavia is.

Az Ismeretlen

Ismeretlen, azonosítatlan tárgy az Űrből, ez a jeleség felelős az időszakosan megjelenő pusztító zöld fényforrásért is. Mint kiderült, az Ismeretlen lehetetlenné teszi a radiohullámon történő kommunikációt, ám egy bizonyos pontban összegyűjt minden beérkezett üzenetet. Így egyirányú kommunikációra van esély. Az Ismeretlen hasonló jellegzetességekkel bír mint a Vörös Nap, azonban ez állandó, és sokkal gyengébb dózissal rendelkezik. Az Ismeretlen képes behatolni az ember elméjébe, hallucinációt okoz, néha a legsötétebb félelmeket vetíti ki, vagy akár a legmélyebb vágyakat.

Életforma

Az általános életformák mind virágba borultak, az év szinte minden napján. Josephine feljegyzései alapján majdnem az összes lény besorolható négy kategóriába: rovar, rágcsáló, hüllő és Guaiwu.

Rovarok

Sanctum-ban a bogarak mindenevőnek számítanak, ugyanúgy fogyasztanak húst, mint növényt. Elsőként a bogarak tapasztalják meg a Vörös Nap hatását, ekkor támadnak akár emberre is.

Hínár

A Vörös Nap hatása alatt a hínár képes arra, hogy mozogjon a tavakon, így képes behatolni egy nyílt sebbe is, ezzel bejuttatja a mérget az illető keringésébe. Egyetlen menekülési útvonal a „Kepa-She” kígyó lehet, mely képes kiszívni a toxint az áldozat testéből.  

Fák és növények

A Vörös Nap ragyogásakor minden szerves élőlény egy bizonyos toxint bocsát ki magából. Ugyanakkor, ha egy személy életét veszti az erdőben, a fák és a növények képesek bekebelezni az illetőt. Létezik egy feláldozó hely, ahol az emberek élő áldozatot mutatnak be.

Ha egy területet egyszer elárasztott a zöld fényforrás, a mutálódott fák egy bizonyos elixírt képesek adni, mely gyógyítja a sebeket.

Érdekességek

- Mielőtt kiderült, hogy Sanctum valójában egy hold, Alpha bolygónak nevezték.

- A Sanctum a latin Sanctuary szóból származik, jelentése Szentély.

 A hold a hetedik évadban is szerepelni fog.

 

Felfrissülés

2019.07.27. 12:08, Kathryne

Sziasztok!:)

Igaz, hosszú kihagyás után, de ismét sikerült ide találnom és kicsit felfrissíteni az oldalt. Az új kinézet még nem végleges, folyamatosa csinosítás várható, a cseréket töröltem, így minden tiszta lappal indul. A tartalmakat igyekszem minél gyakrabban hozni, valamint minőségibb fordításokat és gyűjtéseket feltölteni.

Jelenleg szereplőleírásokat találhattok az új tartalmak között:

x A.L.I.E. leírás

x Becca Franco leírás

x Dr. Lorelei Tsing leírás

 

Hypable interjú Jason Rothenberg-gel 1. rész

2018.09.21. 14:08, Kathryne

Sziasztok!:)

A Hypable oldal készített egy interjút Jason Rothenberggel, a 2019 tavaszán vetítésre kerülő 6. évaddal kapcsolatban. Az eredeti interjút itt tudjátok elérni. Gondoltam lefordítom (szabad fordítás), így számunkra is kiderülhetnek olyan információk, melyekre eddig kíváncsian vártunk.

Az interjú több részben fog felkerülni.

Hypable: Bob Morley nemrégiben azt mondta, hogy a „Damocles 2” a sorozat vége lehet. Egyetértesz ezzel az állítással? Ez egy évad végét, vagy maga a sorozat végét jelöli majd?

Jason Rothenberg: Nos, igen. Az epizód végén megjelenő „End book 1” kifejezés azt jelenti, hogy a történet nem követi tovább a könyvbeli eseményeket. A Föld korszaka véget ért, és a karakterek egy új világba utaznak. Amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy a Damocles 2 az évad vagy a sorozat fináléja lesz, még nem tudtam megmondani. Ezért egy olyan epizódot akartam, amely mindkettőnek megfelel. Egy új világ fölé való érkezés valami, ami könnyű kiindulópontot jelent egy új évad kezdéséhez, mégis lezárja az összes eddigit.

A döntéshez az is hozzátartozott, hogy érzelmileg erősnek kell lennie az utolsó epizódnak. Mikor eljutottunk arra, hogy Monty és Harper végleg életüket vesztik, és az eltelt éveiket videófelvételen rögzítik tudtuk, hogy nagyon erős lesz a befejezés. A pont az i-re, hogy Monty lesz az, aki lezárja az elmúlt évek eseményeit, és megkéri Clarke-t és Bellamy-t, hogy legyenek jó fiúk, és jobban csinálják az életet, mint eddig.

H.: Miért döntöttek úgy, hogy Monty és Harper története véget ér? Hogyan képes Jordan szülei hagyományait és emlékeit átvezetni a 6. évadra?

J.R.: Monty békét akart. Szeretett volna visszatérni az űrbe, ahol mindig is boldog volt. Az a gondolat, hogy teljes boldog életet adjunk nekik, miközben a többiek aludtak, olyan szépen és szomorúan jelent meg, hogy muszáj volt megvalósítani. Chris Larkin és Chelsey Reist is támogatta az öletet. Annyira nehéz volt elbúcsúzni tőlük. Izgatottak voltak, és élvezték a tudatot, hogy boldogan élhetnek életük hátralevő részében.

A gondolat, hogy még az 5. évad végén találkozunk fiúkkal, Jordannal (Shannon Kook), mint a hősök kortársa, szintén egy szomorú és gyönyörű pillanata az epizódnak. Lényegében két kedvencünktől el kellett búcsúznunk, ám a hagyatékuk megmaradt, kettejük öröksége. Nem csak a remény és a béke, hanem Jordan személyében egy olyan karakter jelent meg, aki képes is lehet arra, hogy megvalósítsa szülei elképzelését a boldog életről.

H.: Az ötödik évad során sokat beszéltek a ciklus megszakításáról, az újjászületés témájáról. Ha jól gondolom, akkor, feltételezve, hogy a finálé az utazás kezdete, és ahogy mondtad, Monty miatt jó fiúk lesznek a túlélők, jobban fogják csinálni a túlélést, változni fognak a dolgok?

J.R.: Igen. Ezek azok a dolgok, melyek mind megjelennek majd a 6. évadban. Megpróbálják követni Monty kérését, tisztában vannak vele, hogy igaza van a fiúnak. Megpróbálnak békét kötni a múlttal, és remélhetőleg megbocsátást nyernek mind az ellenségeiktől, mint maguktól. Függetlenül attól, hogy képesek erre, vagy sem – nyilvánvalóan nemsokára ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

H.: Mennyire fog különbözni a 6. évad az előző szezonoktól? Gondolok itt arra, hogy mennyi harcjelenet lesz, mennyire lesz mérvadó a konfliktus és az erőszak?

J.R.: Nos, nagyon. Tematikusan igyekszünk valami teljesen újat alkotni ezzel az új világgal kapcsolatban. Nem arról szól, hogy feláldozzák azt a keveset, amilyük van, hanem hogy megmentsék azokat. A 6. évad nem arról fog szólni, hogy mit lehet megtenni a túlélésért. Természetesen mindig ott lesz ez a szempont, ami az elmúlt 5 szezonon át végig kísérte a túlélőket, de tematikusan frissíteni akarunk. Ez valóban új, valamint olyan karakterek kerülnek előtérbe, akiket már ismerünk, de szerepük elenyésző volt.

Az 5. évadban volt egy 6 éves időbeli ugrás, ám akkor végig maguknál voltak a szereplők. Ez a 6 év azt jelentette, hogy mindannyian változtak, új kapcsolatok alakultak. Ez a 6 év sok konfliktus forrása lett, hiszen mindenki más dolgokkal törődött: Clarke Madi-ről gondoskodott, Bellamy számára első a Spacekru lett, Octavia pedig a Wonkrut irányította. […] A 6. évadban kreatív módon egy 125 éves időugrás van, ám a szereplők végig alszanak. Amikor felébrednek, nem lesz érzelmi különbség, nem változott semmi. Mindenki problémája megmarad, a harag, a düh és mindenféle érzés is ugyanúgy jelen lesz. A szereplők folytatni fogják érzelmi utazásukat, ám egy teljesen új világban.

Tehát, annak ellenére, hogy egy új világot új fenyegetésekkel kell megélniük, és új asztro-fizikai jelenségeket kell felállítanunk, könnyebb úgy megalkotni a 6. évadot, hogy a szereplőknek nem lesz érzelmi változása.

Számos alkalommal került sor a történet újra írására, folyamatosan záporoztak az ötletek. Nagyon, nagyon más lesz a 6. évad. És azt hiszem, hogy az emberek örülni fognak ennek a változásnak.

 

Címkék: hypable interjú

Bővített szereplőleírások

2018.09.21. 13:31, Kathryne

Sziasztok!:)

Végre sikerült gép elé jutnom, így kicsit több friss kerül fel a lapra, mint az elmúlt hetekben.

Részletes szereplőbemutatás:

x Jaha

x Sinclair

x Dr. Eric Jackson

x Pike

A továbbiakban epizódleírásokra lehet számítani. További kellemes időtöltést!

The 100 book vs TV

2018.09.02. 20:59, Kathryne

A 100 egy fiatalokról szóló sci-fi könyvsorozat, írója Kass Morgan. Első kötetét a Little, Brown Books for Yourg Readers tette közzé 2013. szeptember 3-án. A legutóbbi könyv 2016. december 6-án került a polcokra.

Az első könyv megjelenése előtt Jason Rothenberg televíziós társasága érdeklődött a történet képernyőre való adaptálásáról.

Cselekmény

1. kötet – A 100

A történet három évszázaddal egy nukleáris apokalipszis után történik, ahol az emberiség utolsó fennmaradt populációja egy űrállomáson tölti mindennapjait. Az erőforrások hiánya miatt a vezetőség a Földre küld 100 elítélt fiatal bűnözőt, hogy kiderítsék élhető-e már a

Föld. A 100 tagjai között szerepel Clarke (orvostanhallgató) akit a szülei bűncselekménye miatt tartóztattak le (megpróbálták megdönteni a korrupt Rhodes alelnököt), valamint Wells, Octavia, Bellamy, Thalia.

A csoport az egykori Egyesült Államok keleti partjainál ér földet. Feladatuk az volt, hogy túléljenek egy olyan világban, amely számukra ismeretlen. Clarke a sebesülteket kezeli, Bellamy viszont fokozott romantikus érdeklődést mutat a lány felé. Kiderül, hogy Octavia drogfüggő lett a börtönben töltött évek alatt. Napokkal később egy tűz következtében Thalia életét veszti.

2. kötet – 21 nap

Huszonegy nappal azután, hogy földre szálltak a 100-ak továbbra is ismeretlen eredetű ellenséges támadásokkal állnak szembe. Octavia a tűz után eltűnt, Bellamy testvérét keresi, Wells pedig megpróbálja fenntartani a rendet. A fiatalok találnak egy kislányt, Sasha Walgrove-t. A kislány elárulja nekik, hogy az egykori Virginia államban szálltak le, és a közelben él egy kolónia, akik képesek voltak túlélni az eltelt évek alatt. Bellamy őket hibáztatja Octavia eltűnésért, elutasítja az együttműködést, eközben Wells a kolónia mellett áll.

Az űrben a kolónia emberei harcoltak azért, hogy a Bárkához csatlakozhassanak. Clarke barátai, Glass és Luke olyan emberek közé tartoztak, akik mindenáron a Földre akartak jutni, ám Rhodos alelnök kegyetlenségével találkoztak, a férfi több ember életét is kioltotta, hogy a leszállóegységre jusson. Megkezdődött a Bárkán elő emberek Földre való hazatérésének tervezése.

Sahsa elvezette a fiatalokat a kolóniához, ahol találkoztak a lány apjával, a kolónia vezetőjével, Max-al. Kiderült, hogy Octavia a hegyi emberek fogságába esett, fény derült az ott élő emberek kilétére. Eközben Wells rájön, hogy Bellamy és Octavia édesanyja, Melinda Blake volt az apja szerelme, ám Wells valódi anyját mindössze a karrierjében való előrejutás érdekében vette el Jaha kancellár.

3. kötet – Hazaérkezés

Miután az egységek földre értek, Clarke, Bellamy és Wells kutatócsapatot szervezett a túlélők megtalálása érdekében. A helyszínen Clarke újra találkozott egykori barátaival, Glass és Luke személyében. A kancellár kómában van, így Rohodos kancellár teljhatalmú vezetőként él a túlélők felett. Mikor Bellamy megkérdőjelezte a hatalmát, Rhodos arra kényszerítette Luke-ot, hogy végezzen a fiúval.

Sasha segítségével Clarke és Wells meg tudta menteni a megsebesült Bellamy-t, emellett Glass és Luke elmenekültek a táborból. Rhodos egyik embere megölte Sasha-t, valamint meg akarja támadni a Mount Weather-t. A hegyi emberek végeztek Rhodos kancellárral, Wells megtudta, hogy apja még mindig kómában van, és már csak néhány órára elegendő oxigén maradt meg neki.

Sasha temetése előtt Clarke a Mount Weather-be ment, ahol szüleivel találkozott. Továbbra is jóba marad Wells-el, ám Bellamy-val már romantikus kapcsolat kötötte össze.

4. kötet – Lázadó

Egy hónappal az előző regény cselekménye után Bellamy paraniára utaló jeleket mutat. Egy csapat ember betört a túlélők táborába, elrabolták Wells-t és Octavia-t. Bellamy és Clarke mentőcsapatot szervez, ám ez a kaland megingatja a kapcsolatukat, ugyanis a fiú szerint Clarke nem bízik benne. A történet végére minden túlélő egy csapatot alkot a Földön, Bellamy és Clarke kapcsolata rendeződött. Később szüleik áldását kérték, végül összeházasodtak.

Különbségek, egyezések

Könyv

Sorozat

Alaptörténet
A történet egy nukleáris apokalipszis után játszódik, ahol annak érdekében, hogy a túlélők megtudják, hogy a Föld élhető-e, 100 elítélt fiatal bűnözőt küldenek le.
Megnevezések
Az emberek, akik az űrben élnek egy kolónia tagjai. Az űrben élő emberek az Ark állomáson élnek, égi emberekként emlegetík őket. Későbbiekben Skaikru néven is megjelennek.
A Kolónia 3 hajóból állt: Arkadia, Walden és Phoenix. A lakosok a területükről kapták elnevezésüket (pl: waldeniek). Az Ark 12 állomásból állt (pl: Farm állomás, Mecha állomás, Alpha állomás).
A Földön született illetve túlélők elnevezése a földiek. Ezek az emberek a Mounth Weatherben éltek, és a történet kezdete előtt 50 évvel költöztek a földre.  A Földön élő személyek és a Mounth Weatherben élő személyek két külön csoportba tartoznak, ellenségek. 
A nukleáris apokalipszist Kataklizmusnak nevezték. A nukleáris apokalipszist az égiek nukleátis apokalipszisnek hívták, a földiek a Praimfaya elnevezést használták.
Idővonal
A történet 300 évvel a háború után játszódik. A történet 97 évvel a háború után játszódik.
50 évvel a történet előtt túlélők érkeztek a Földre. Kb. 56 évvel a sorozat kezdete előtt a hegyi emberek rájöttek, hogy vannak még túlélők (földiek), ám ellenséges viszonyuk miatt írtották egymást.

Karakterek

A történet főszereplői Clarke, Wells, Bellamy valamint Glass. A történet főszereplői Clarke, Bellamy, Octavia, Monty, Jasper, Abby, Kane és Jaha. Később fontos szerepet tölt be Raven, Murphy, Lincoln, Finn.
Clarke orvostanhallgató volt, aki a földre érkezés után ápolói feladatokat látott el. Szülei neve Mary és David volt, akik szintén orvosként dolgoztak.  Clarke orvosi kisegítőként dolgozott, aki a földre érkezése után ápolói feladatokat látott el. Szülei neve Abby és Jake volt, anyja orvosként, apja mérnökként dolgozott.
Wells apja a kancellár. Közte és Clarke között volt romantikus kapcsolat, a fiú legjobb barátja Glass. A fiú életben maradt. Wells apja a kancellár. Közte és Clarke között soha nem volt romantikus viszony, Charlotte a 3. részben megölte. 
Bellamy és Octavia édestestvérek. Édesanyjuk, Melinda 9 évvel az első könyv előtt öngyilkosságot követett el. A testvérpár az árva gyermekek gondozói intézetébe kerültek, ahol Octavia drogokat lopott. Bellamy és Octavia édestestvérek. Édesanyjuk, Aurora halálbűntetést kapott, amiért törvénytelen gyermeket szült (Octavia). A lány börtönbe került, Bellamy pedig takarítóként dolgozott.
Bellamy apja Jaha kancellár, tehát Wells féltestvére. Bellamy és Octavia apja ugyanaz a személy.
Glass-t azért tartóztatták le, mert terhes lett. Nincs ilyen szereplő a sorozatban.
Luke egy szerelő, aki a Kolónia hajóját javította. Szegény családból számazott, szerelmét, Glass-t letarzótatták. Raven egy szerelő, aki az Ark hajóját javította. Szegény családból származott, gyerekkori barátják, Finn-t, aki később a szerelme lett, letartóztatták.
Graham egy zsarnok, aki a 100-ak része volt. Gazdag családból származott. Murphy egy zsarnok, aki a 100-ak része volt. Szegény családból származott.
Érdekességek
Clarke levetkőzött és a vízbe ugrott. Octavia levetkőzött és a vízbe ugrott.
Bellamy és Clarke között romantikus kapcsolat alakult ki. Bellamy és Clarke között nem volt romantikus kapcsolat.
Octaviat az ellenséges földön élő emberek rabolták el. Octavia-t Lincoln rabolta el, hogy segítsen a sebesült lányon. Később egymásba szerettek, és egy párt alkottak.
Sasha-t a kolónia őrei ölték meg. Lincoln-t Pike végezte ki.

 

 
Next season
The 100 season 7
Várható megjelenés: 2020 tavasz
Forgatás kezdete: 2019.08.26.
Alkotó: Jason Rothenberg
Részek száma: 16
IMDB The 100 wikia

A Sanctum-ban történtek után a fiatalok válaszok nélkül maradtak, egyedül a hit és a remény segítette őket. Clarke elvesztette édesanyját, Octavia-t elnyelte az Ismeretlen, a Láng megsemmisült. Mégis a legnagyobb rejtély, hogy miként jelent meg előttük Hope? Vajon mi történik az Ismeretlenben? Vajon ki az a titokzatos lány, aki Hope-nak hívja magát? Vajon egyben marad a Wonkru annak tudtában, hogy a Parancsnokok kora leáldozott?

 
Chat
 
Welcome to Earth

Admin Kathryne
Téma The 100
E-mail oneofthe100@greenmail.net
Nyitás 2018.07.25.
Kreditek Linda Gergő

Az oldal nem áll kapcsolatban sem a készítőkkel sem a színészekkel. A tartalom zöme a The 100 wikia oldalán található cikkek fordítása, kiegészítése. 

 
Instagram

@cw_the100

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre