The 100 book vs TV2018.09.02. 20:59, Kathryne
A 100 egy fiatalokról szóló sci-fi könyvsorozat, írója Kass Morgan. Első kötetét a Little, Brown Books for Yourg Readers tette közzé 2013. szeptember 3-án. A legutóbbi könyv 2016. december 6-án került a polcokra.
Az első könyv megjelenése előtt Jason Rothenberg televíziós társasága érdeklődött a történet képernyőre való adaptálásáról.
Cselekmény
1. kötet – A 100
A történet három évszázaddal egy nukleáris apokalipszis után történik, ahol az emberiség utolsó fennmaradt populációja egy űrállomáson tölti mindennapjait. Az erőforrások hiánya miatt a vezetőség a Földre küld 100 elítélt fiatal bűnözőt, hogy kiderítsék élhető-e már a
Föld. A 100 tagjai között szerepel Clarke (orvostanhallgató) akit a szülei bűncselekménye miatt tartóztattak le (megpróbálták megdönteni a korrupt Rhodes alelnököt), valamint Wells, Octavia, Bellamy, Thalia.
A csoport az egykori Egyesült Államok keleti partjainál ér földet. Feladatuk az volt, hogy túléljenek egy olyan világban, amely számukra ismeretlen. Clarke a sebesülteket kezeli, Bellamy viszont fokozott romantikus érdeklődést mutat a lány felé. Kiderül, hogy Octavia drogfüggő lett a börtönben töltött évek alatt. Napokkal később egy tűz következtében Thalia életét veszti.
2. kötet – 21 nap
Huszonegy nappal azután, hogy földre szálltak a 100-ak továbbra is ismeretlen eredetű ellenséges támadásokkal állnak szembe. Octavia a tűz után eltűnt, Bellamy testvérét keresi, Wells pedig megpróbálja fenntartani a rendet. A fiatalok találnak egy kislányt, Sasha Walgrove-t. A kislány elárulja nekik, hogy az egykori Virginia államban szálltak le, és a közelben él egy kolónia, akik képesek voltak túlélni az eltelt évek alatt. Bellamy őket hibáztatja Octavia eltűnésért, elutasítja az együttműködést, eközben Wells a kolónia mellett áll.
Az űrben a kolónia emberei harcoltak azért, hogy a Bárkához csatlakozhassanak. Clarke barátai, Glass és Luke olyan emberek közé tartoztak, akik mindenáron a Földre akartak jutni, ám Rhodos alelnök kegyetlenségével találkoztak, a férfi több ember életét is kioltotta, hogy a leszállóegységre jusson. Megkezdődött a Bárkán elő emberek Földre való hazatérésének tervezése.
Sahsa elvezette a fiatalokat a kolóniához, ahol találkoztak a lány apjával, a kolónia vezetőjével, Max-al. Kiderült, hogy Octavia a hegyi emberek fogságába esett, fény derült az ott élő emberek kilétére. Eközben Wells rájön, hogy Bellamy és Octavia édesanyja, Melinda Blake volt az apja szerelme, ám Wells valódi anyját mindössze a karrierjében való előrejutás érdekében vette el Jaha kancellár.
3. kötet – Hazaérkezés
Miután az egységek földre értek, Clarke, Bellamy és Wells kutatócsapatot szervezett a túlélők megtalálása érdekében. A helyszínen Clarke újra találkozott egykori barátaival, Glass és Luke személyében. A kancellár kómában van, így Rohodos kancellár teljhatalmú vezetőként él a túlélők felett. Mikor Bellamy megkérdőjelezte a hatalmát, Rhodos arra kényszerítette Luke-ot, hogy végezzen a fiúval.
Sasha segítségével Clarke és Wells meg tudta menteni a megsebesült Bellamy-t, emellett Glass és Luke elmenekültek a táborból. Rhodos egyik embere megölte Sasha-t, valamint meg akarja támadni a Mount Weather-t. A hegyi emberek végeztek Rhodos kancellárral, Wells megtudta, hogy apja még mindig kómában van, és már csak néhány órára elegendő oxigén maradt meg neki.
Sasha temetése előtt Clarke a Mount Weather-be ment, ahol szüleivel találkozott. Továbbra is jóba marad Wells-el, ám Bellamy-val már romantikus kapcsolat kötötte össze.
4. kötet – Lázadó
Egy hónappal az előző regény cselekménye után Bellamy paraniára utaló jeleket mutat. Egy csapat ember betört a túlélők táborába, elrabolták Wells-t és Octavia-t. Bellamy és Clarke mentőcsapatot szervez, ám ez a kaland megingatja a kapcsolatukat, ugyanis a fiú szerint Clarke nem bízik benne. A történet végére minden túlélő egy csapatot alkot a Földön, Bellamy és Clarke kapcsolata rendeződött. Később szüleik áldását kérték, végül összeházasodtak.
Különbségek, egyezések
Könyv
|
Sorozat
|
Alaptörténet |
A történet egy nukleáris apokalipszis után játszódik, ahol annak érdekében, hogy a túlélők megtudják, hogy a Föld élhető-e, 100 elítélt fiatal bűnözőt küldenek le. |
Megnevezések |
Az emberek, akik az űrben élnek egy kolónia tagjai. |
Az űrben élő emberek az Ark állomáson élnek, égi emberekként emlegetík őket. Későbbiekben Skaikru néven is megjelennek. |
A Kolónia 3 hajóból állt: Arkadia, Walden és Phoenix. A lakosok a területükről kapták elnevezésüket (pl: waldeniek). |
Az Ark 12 állomásból állt (pl: Farm állomás, Mecha állomás, Alpha állomás). |
A Földön született illetve túlélők elnevezése a földiek. Ezek az emberek a Mounth Weatherben éltek, és a történet kezdete előtt 50 évvel költöztek a földre. |
A Földön élő személyek és a Mounth Weatherben élő személyek két külön csoportba tartoznak, ellenségek. |
A nukleáris apokalipszist Kataklizmusnak nevezték. |
A nukleáris apokalipszist az égiek nukleátis apokalipszisnek hívták, a földiek a Praimfaya elnevezést használták. |
Idővonal |
A történet 300 évvel a háború után játszódik. |
A történet 97 évvel a háború után játszódik. |
50 évvel a történet előtt túlélők érkeztek a Földre. |
Kb. 56 évvel a sorozat kezdete előtt a hegyi emberek rájöttek, hogy vannak még túlélők (földiek), ám ellenséges viszonyuk miatt írtották egymást. |
Karakterek
|
A történet főszereplői Clarke, Wells, Bellamy valamint Glass. |
A történet főszereplői Clarke, Bellamy, Octavia, Monty, Jasper, Abby, Kane és Jaha. Később fontos szerepet tölt be Raven, Murphy, Lincoln, Finn. |
Clarke orvostanhallgató volt, aki a földre érkezés után ápolói feladatokat látott el. Szülei neve Mary és David volt, akik szintén orvosként dolgoztak. |
Clarke orvosi kisegítőként dolgozott, aki a földre érkezése után ápolói feladatokat látott el. Szülei neve Abby és Jake volt, anyja orvosként, apja mérnökként dolgozott. |
Wells apja a kancellár. Közte és Clarke között volt romantikus kapcsolat, a fiú legjobb barátja Glass. A fiú életben maradt. |
Wells apja a kancellár. Közte és Clarke között soha nem volt romantikus viszony, Charlotte a 3. részben megölte. |
Bellamy és Octavia édestestvérek. Édesanyjuk, Melinda 9 évvel az első könyv előtt öngyilkosságot követett el. A testvérpár az árva gyermekek gondozói intézetébe kerültek, ahol Octavia drogokat lopott. |
Bellamy és Octavia édestestvérek. Édesanyjuk, Aurora halálbűntetést kapott, amiért törvénytelen gyermeket szült (Octavia). A lány börtönbe került, Bellamy pedig takarítóként dolgozott. |
Bellamy apja Jaha kancellár, tehát Wells féltestvére. |
Bellamy és Octavia apja ugyanaz a személy. |
Glass-t azért tartóztatták le, mert terhes lett. |
Nincs ilyen szereplő a sorozatban. |
Luke egy szerelő, aki a Kolónia hajóját javította. Szegény családból számazott, szerelmét, Glass-t letarzótatták. |
Raven egy szerelő, aki az Ark hajóját javította. Szegény családból származott, gyerekkori barátják, Finn-t, aki később a szerelme lett, letartóztatták. |
Graham egy zsarnok, aki a 100-ak része volt. Gazdag családból származott. |
Murphy egy zsarnok, aki a 100-ak része volt. Szegény családból származott. |
Érdekességek |
Clarke levetkőzött és a vízbe ugrott. |
Octavia levetkőzött és a vízbe ugrott. |
Bellamy és Clarke között romantikus kapcsolat alakult ki. |
Bellamy és Clarke között nem volt romantikus kapcsolat. |
Octaviat az ellenséges földön élő emberek rabolták el. |
Octavia-t Lincoln rabolta el, hogy segítsen a sebesült lányon. Később egymásba szerettek, és egy párt alkottak. |
Sasha-t a kolónia őrei ölték meg. |
Lincoln-t Pike végezte ki. |
|