You are one of the 100

A Parancsnok - Heda

2019.08.07. 10:02, Kathryne

A Parancsnok, másnéven Heda, egy elnevezés, melyet a Lángot hordó sötétvérű személy visel. A Láng egy Becca Franco által kifejlesztett kibernetikus mesterséges intelligenciát tartalamzó chip, melyek a földiek arra használtak, hogy a tapaszatlat és a bölcsesség átáramoljon az egyik parancsnokból a másikba. A földiek úgy vélik, hogy a Láng a parancsnokok szelleme, bennük tovább él a már elhúnyt parancsnokok tudása, valamint segít kiválasztani a következő parancsnokot.

Eredete

Miután Becca Franco feltalálta A.L.I.E. 2.0-át, felhasználta, ezzel ő lett az első parancsnok. A parancsnoki elnevezés Cole McAdams űrruhájáról származik, melyek Becca akkor viselt, mikor két évvel a nukleáris apokalipszis után megérkezett a Földre. Halála után Becca megkapta a Pramheda elnevezést, mely a földiek nyelvén annyit tesz: Becca, az első parancsnok. Becca-t azonban halálra ítélték, élve égették el. Halálát követően viszont a földiek megalapították a hagyományt, miszerint a Láng vált az új parancsnokok jelképévé.

A koalíció korszaka

Az egyik legjelentősebb parancsnok Lexa kom Trikru volt. Vezetése alatt egyesítette a 12 földi klánt, később pedig elfogadta a Skaikru-t a 13. klánként. Célja egy egységes földi civilizáció megteremtése volt, azonban nem mindenki volt hajlandó elfogadni a koalíciót. Lexa kemény kezű vezető volt, megvívta a saját csatáit, legyőzte ellenségeit, így nem kérdőjelezték meg parancsnoki létét. Lexa halála után nem találtak új sötétvérűt, aki alkalmas lett volna a Láng viselésére, így a Parancsnoki korszak egy időre leáldozott.

Wonkru korszak

A második nukleáris apokalipszis ideje alatt a Második Hajnal bunkerben élt mind a 13 klán 100-100 tagja – ők alkották a Wonkru-t. Mivel Octavia nyerte az utolsó Conclave-t, így ő lett az új vezető. Irányítása alatt megpróbálta egyesíteni a földieket és az égieket, habár ez több nehézséggel járt. Mivel Octavia nem sötétvérű, ezért nem tudta volna hordani a Lángot, így Heda helyett Blodreina lett (Vörös Királynő).

A Wonkru igazi parancsnok nélkül élt, míg a bunker kinyitása után meg nem jelent Madi, aki alkalmasnak (és egyben az utolsó sötétvérűnek) bizonyult arra, hogy ő legyen a következő parancsnok. Gaia átadta Madi-nek a lángot, hogy ténylegesen egyesítse a Wonkru népét, és átvezesse őket a Sekély-völgybe. Madi parancsnoki szerepe nem volt mérvadó, továbbra is a Wonkru parancsnoka.

Conclave

A Conclave egy hagyomány, melyet a parancsnokok halálakor tartanak, és ekkor választják ki a következő sötétvérűt, aki megkapja a lángot. A Lángőr (Fleimkepa) felelős a láng őrzéséért, az előző parancsnok elméjéből való kivételre, az új tulajdonos segítéséért és felemelkedéséért. A Conclave során a különböző törzsek legidősebb sötétvérű harcosai küzdenek meg egymással, és a győztesből válik ki az új parancsnok. A harc ellenére a földiek úgy gondolják, hogy a parancsnok szelleme választja ki a következő Heda-t, és a harc az, ami során talpon marad a jogos örökös.

Egy új parancsnok felemelkedése során megszólal a kürt, és egy ceremónia veszi kezdetét. Az új parancsnoknak el kell ismételnie elődjeit, ha erre képtelenek, nem lehet belőlük parancsnok.

A láng miatt (mivel összekapcsolódik az illető agyával) az új parancsnok álmok és látomások során kap betekintést a korábbi parancsnokok életébe és uralkodásába. Ilyenkor kerül átadásra a tudás és a bölcsesség is, amivel elődjeik rendelkeztek. A Fleimkepa feladata, hogy segítse az új parancsnokot abban, hogyan használja a lángot, hogyan irányítsa annak működését.

Ismert parancsnokok

Becca Pramheda - az első parancsnok, a Láng megalkotója

Sheidheda - a Sötét Parancsnok

Lexa kom Trikru - a Parancsnok, aki egyesítette a földi törzseket, a koalíció vezetője

Madi Griffin - a jelenlegi Parancsnok

Érdekességek

- Octavia hiába nyerte meg a Conclave-t, mivel nem volt sötétvérű és így nem viselhette a Lángot, nem tekintették igazi Parancsnoknak.

- A Mount Weather-i mészárlás után Clarke a Wanheda (a Halál Parancsnoka) nevet kapta, ám valójában soha nem volt a földiek vezetője.

- Sanctumban a Legfőbbek hasonló eljárást alkalmaznak, mint a földiek a Láng használata során. Viszont ahelyett, hogy a tudást és a bölcsességet adnák át, a Legfőbbek az új tulajdonos teljes elméjét kitörlik, és az elmetárolón lévő elmével helyettesítik azt.

- Egy Parancsnokot meg lehet butkatni, azonban ehhez a koalíció nagyköveteinek egyhangú szavazata volt szükséges.

Még nincs hozzászólás.
 
Next season
The 100 season 7
Várható megjelenés: 2020 tavasz
Forgatás kezdete: 2019.08.26.
Alkotó: Jason Rothenberg
Részek száma: 16
IMDB The 100 wikia

A Sanctum-ban történtek után a fiatalok válaszok nélkül maradtak, egyedül a hit és a remény segítette őket. Clarke elvesztette édesanyját, Octavia-t elnyelte az Ismeretlen, a Láng megsemmisült. Mégis a legnagyobb rejtély, hogy miként jelent meg előttük Hope? Vajon mi történik az Ismeretlenben? Vajon ki az a titokzatos lány, aki Hope-nak hívja magát? Vajon egyben marad a Wonkru annak tudtában, hogy a Parancsnokok kora leáldozott?

 
Chat
 
Welcome to Earth

Admin Kathryne
Téma The 100
E-mail oneofthe100@greenmail.net
Nyitás 2018.07.25.
Kreditek Linda Gergő

Az oldal nem áll kapcsolatban sem a készítőkkel sem a színészekkel. A tartalom zöme a The 100 wikia oldalán található cikkek fordítása, kiegészítése. 

 
Instagram

@cw_the100

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG