2019.08.15. 12:57, Kathryne
A Cerberus Project a hegyi emberek azon módszere volt, amely során a foglyul ejtett földieket szörnyetegekké változtatták. Vezetője Cage Wallace volt.
Történelem
A Harvest Project 56 évvel a sorozatbeli megjelenés előtt indult, amikor a hegyi emberek elkezdték alkalmazni a földiek mutálódott vérét. A program megkönnyítése érdekében a legerősebb földieket a Cerberus Project keretein belül szörnyeteggé változtatták, melyeket Marcangolóknak hívtak. Miután egy már halálállapothoz közeli, Harvest Project-es földit tovább nem tudtak „felhasználni”, szintén a Cerberus project-be került.
A rendszer
Miután a begyűjtött földieket vagy a Cerberus vagy a Harvest projectbe sorolták, megtörtént a foglyok szennyeződésmentesítése (mely során a páciens forró, égető érzést tapasztal). Ezután nyugtatókkal elkábítják a foglyokat, és bezárják őket. A lecsapolásra szánt földiek erősek, míg a Cerberus-ra szántak már a halál szélén állnak. Mikor lecsapolásra kerül sor, az illetőt fejjel lefelé lógatják, és kábult állapotban, folyamatosan szívják ki belőle a vért. Míg végül az illető teljesen elgyengül, ekkor kerül át a Cerberus projectbe.
Első szakasz: kondicionálás
A Cerberus Project első fázisában az alanyt megkötözték, és bizonyos időközönként (két óra) egy piros folyadékot fecskendeztek az ereikbe. A művelet közben hanggenerátort alkalmaztak, és közel 15 másodpercig elektromos sokkhatás érte a pácienst a csuklópántján keresztül.
Második szakasz: A halál küzdelme
A második szakasz akkor kezdődött, mikor az alany már eléggé félve reagált arra a zajra, amit a fecskendezés alatt hallott. Ekkor két már kezelt földit egymásnak eresztettek, és aki előbb vette el a másik életét, jutalmul kapott egy újabb adag drogot. Ezután a győztesből hivatalosan is Marcangoló lett.
Lincoln esetéig azt hitték, hogy a valakiből egyszer Marcangoló lett, nem lehet visszafordítani az eseményeket.
Marcangolók
A Marcangolók a hegyi emberek elsődleges fegyverei, ha kültéri támadásról van szó. A Marcangolók nem mutatnak kegyelmet, vad harcosok lettek, akik nem vetik meg a brutalitást. A legtöbb Marcangoló torz, szarvakkal és sérült bőrfelületekkel rendelkeznek. Elképzelhető, hogy ez a gyógyszerezés egyik mellékhatása.
Miután valakiből Marcangoló lett, elsősorban a bányában tartják, hogy védelmezze a bejáratot a hegybe. Táplálékuk azok az emberek, akiket már teljesen kifacsartak már, és a hegyi emberek számára hasznavehetetlenek. Azonban, ha a Marcangolók nem kapnak újabb adagot a drogból (amivel kezelték őket), rövides időn belül az elvonási tünetet halálhoz vezetnek.
A földiek kerülik a Marcangolókat, bármennyire is tehetségesek a közelharcban, egy Marcangolóval nem tudnak megküzdeni.
Érdekességek
- A görög mitológiában a Cerberus volt az alvilág háromfejű őrzőkutyája, aki őrizte a kaput, így a holtak nem tudtak elmenekülni, az élők pedig nem tudtak bemenni.
- A Marcangolóknak nem csak a függőségük miatt volt szükségük a drogra, az elvonási tünetek halált okoztak volna.
- Abigail Griffin fedezte fel a módot, ami segítségével fel tudják támasztani az elhunyt Marcangolót, aki ezután normális állapotában tért vissza.