A földiek, vagy a hegyi emberek által használt kifejezés szerint külvilágban élők a földön született személy leírására használják. A mai földiek olyan emberek leszármazottai, akik 97 évvel ezelőtt túlélték a Nukleáris Apokalipszist.
A Földiek ellenséges kapcsolatot tartanak fenn a Marcangolókkal, a hegyi emberekkel és az égi emberekkel egyaránt. Amikor a bűnözők először a területükön landoltak, egyből konfliktus tört ki a két fél között. A 100-ak azonban továbbra is a békére töreketek, így Lexa, a 12 klán parancsnoka hajlandó volt békét kötni azzal a feltétellel, hogy az égi emberek, a Skaikru lesz a 13. klán.
Történelem:
A Földiek előtörténetéről nincs sok ismert adat. Elődjeik túlélték a Nukleáris Apokalipszist, szervezetük immunis lett a sugárzásra, így tudtak életben maradni, azonban a sugárzás nagyobb értékben megöli őket. Első parancsnokuk Becca Parmheda lett, A.L.I.E. megalkotója, aki segíteni akart az életben maradtokon. Létrejött a parancsnoki kultusz, a láng szerepe, a sötétvérűség, kialakult a földiek ismert kultúrája. Becca élve lett elégetve, ám a későbbiekben mindegyik klán tiszteletben tartotta a Parancsnok személyét.
Populáció:
Nem ismert, hogy a földiek hány féle területen élnek, és az sem, hogy hányan élnek egy területen. Legalább 12 klánról tudunk, akik szétszórtan élnek koalíció területén belül. Később kiderül, hogy több földi is él (teljesen más értékeket képviselve) a Föld többi részén, mint például amikor a második Nukleáris Apokalipszis során Egyiptomban egy földi életét veszti.
A 100-ak és a földiek közti első komolyabb összecsapás 300 földi harcos életébe került. Finn mészárlása során 18 falubeli földi életét vette el, majd mikor Cage Wallace rakétát küldött Ton DC városába, kb. 250 égi és földi ember halt meg. Charles Pike és követői szintén egy 300 földiből álló hadsereget semmisített meg.
Egy említett lista szerint a földiek fővárosának, Polisnak a lélekszáma 4000 körül van, Ton DC pedig 300 körül.
A radioaktív hullám előtt tartott Conclace-t Octavia nyerte, aki mind a 12 klán számára helyet biztosított a bunkerban, így a második Nukleáris Apokalipszis után a földiek népessége körülbelül 1100 főre csökkent.
Szociális viszonyok:
A földiek egy nagy civilizáció romjai közt élnek, de nagyon messze áll társadalmuk a civilizált társadalomtól. Szétszórt falvakban élnek, gazdálkodással, vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkoznak. A kereskedők a főváros piacán értékesítik portékájukat.
Minden klánon belüli falu vezetővel rendelkezik, ilyen Indra, aki Ton Dc vezetője. Helyüket a harci elismerések, valamint a parancsokok mentorálásán keresztül tudják megszerezni. Minden egyes klánnak saját vezetője van, aki követi a Parancsnokot.
A gyermekeket fiatal koruktól kezdve képzik harcosokká, angolul, valamint közelharcra tanítják őket. Ha egy gyermek valamilyen rendellenességgel születik, kiűzik a klánból, eltörlik a vérvonalból a selejtes foltot.
A harcosok páncéljai általában bőrből, csontból, ruhaanyagból és állati szőrből állnak. Gyakran viselnek maszkot, sisakot, ezeket rendszerint fából készítik. Sokan harci festést viselnek az arcukon vagy a testükön, ezek jelzik azt is, hogy melyik klánhoz tartoznak. Számos fegyverrel képesek bánni: kardok, tőrök, lándzsák, íjak valamint a közelharcban is jártasok. Nem használnak gépfegyvereket, mert úgy tartják, hogy az a földi, aki a kezébe fog egy fegyvert, a hegyi emberek áldozatául fog esni. Azonban a természetes elemeket használják, biológiai hadviselésre is képesek.
Kultúrájukban rengeteg hiedelem, legenda valamint babona él, amelyek együtt járnak a túléléssel és a gyilkolással. Úgy tartják , hogy ha megölnek valakit, az áldozat erejét megkapják. Gyakran tetoválásokkal jelölik az általuk megölt emberek számát.
Mindezzel ellentétben a földiek készek a békére, béketárgyalásokat folytatnak.
Igazságszolgáltatás:
A földiek körében a halálbüntetés a legtöbbet alkalmazott ítélet. Ilyenkor a gyászolók egy-egy késszúrással okoznak fájdalmat a gyilkosnak (mint amikor Finn-t akarták kivégezni a mészárlást követően).
Súlyosabb bűncselekmények esetén csonkítással bűntetnek, ilyen az égetés, a nyelv valamint a szem megsértése. A végső ítéletet mindig a Parancsnok teszi meg, aki kardjával véget vet az illető életének, ha túlélte az előbbi fájdalmakat.
Klánok:
Trikru
|
Azgeda
|
Floukru
|
Sankru
|
Yujleda
|
Ouskejon Kru
|
Delfikru
|
Trishanakru
|
Podakru
|
Ingranronakru
|
Boudalankru
|
Louwoda Klironkru
|
A klánokról bővebben itt olvashatsz: A Szövetség - Kongeda
A földiek nyelvéről bővebben itt olvashatsz: Trigedasleng
A sötét vérről bővebben itt olvashatsz: Sötét vér - Natblida
|