Sanctum lakói

Sanctum egy önszabályozó városállam, melyet egy radioaktív pajzs véd. Sanctum-ot az emberiség védelmének érdekében hozták létre (latinul a neve Szentélyt jelent), ugyanis a Föld élhetetlenné vált. A sugárzással töltött pajzs megvédi Sanctum lakóit a betolakodóktól, a veszélyes életformáktól és a kedvezőtlen légköri körülményektől is (többnyire). Sanctum városát csillagászok, tudósok, orvosok és mérnökök első négy családja építette. Ez a négy család az Eligius III missziócsoportja volt, melyet azért küldtek, hogy életre alkalmas bolygót találjanak. Ezek a családok, más néven a Legfőbbek, Sanctum mindenkori vezetőivé váltak. Sanctum városa békés, rengeteg hagyománnyal és gazdag kultúrával.

Történelem

2045-ben, az Eligius Társaság egy misszióra indult, hogy olajforrást találjon más bolygókon, ugyanis a Föld olajforrásai kiapadtak. Az Alpha csoportot kiküldték az Alpha névre keresztelt hold felderítésére. A Becca Franco által készített sötétvér szérum segítségével képesek voltak ellenállni a sugárzásnak, és elkezdték megalapozni az életet a holdon. Becca emellett megalkotott egy elmetárolót is, mely képes volt a birtokosa teljes elméjének tárolására, és beiktatás után egy másik testbe képes volt átültetni a benne kódolt elmét. Így mondhatni örökéletűek lettek a Legfőbbek.

Josephine Lightbourne javaslatára az új világot Sanctum-nak nevezték el. A missziócsoport 1000 embriót hozott magával, hogy benépesítsék új otthonukat. Ezeket az embriókat mesterségesen fejlesztették ki, vörösvérrel táplálták őket, így nem csak a sugárzás ellenállására voltak képesek, de potenciális jelöltekké váltak, ugyanis a sötétvérűség volt a feltétele annak, hogy valakibe bele tudják ültetni az elmetárolót.

Mint később kiderült a holdon található sugárzás elenyésző mennyiségű volt, így nem volt további szükség a sötétvér szérumra, azonban a hold más veszélyeket rejtett: ellenséges életformák, mérgező növények és légköri formák. A csillagászok Becca technológiáját használták a védelemre, egy sugárzással töltött kupolát emeltek a település felé.

A békés időket Gabriel Santiago lázadása törölte el, ugyanis a férfi elítélte, hogy ártatlan emberekbe ültetik bele a Legfőbbek elméjét, ezzel kitörölve az illető elméjét. Gabriel megsemmisítette az embriókat, annak érdekében, hogy elkerülje a további elmetároló áthelyezést. Gabriel terve részben sikerült, lecsökkent a sötétvérű állomány, ám így az a maréknyi ember vált biztos áldozattá, aki mégis sötét vérrel született.

Sanctum már két évszázada élt békében, mikor Clarke és a csapat megérkezett.

Tradíciók

Kinevezési ceremónia

Sanctum egyik legnagyobb ünnepe a kinevezési ceremónia. Ilyenkor a sötétvérrel született személyek megkapják azt az elismerést, hogy az egyik elhunyt Legfőbb elmetárolóját átültetik belé, így az ő testében élhet tovább az egykori alapító. A királyi vérrel született gyerekeket gazdatestnek nevezik, és bármi áron megvédik őket addig, amíg nincs szükség rájuk. Az ceremónia partival és ünnepléssel kezdődik. Ezt követi a bűnbocsánat szakasza, amikor Sanctum lakosai bevallják bűneiket, és bűnbocsánatot remélnek. Amint a bűnbánó ünnepség véget ér, a gazdatestet felhívják a színpadra, majd megkérik, hogy fáradjon egy titkos szobába. Itt történik a behelyezés. Ezután a gazdatest kilép a tömeg elé, bemutatják, mint valahányadik Legfőbb. A kinevezéssel jogokat is kapnak, ám minden emlékük és személyiségük is elveszik.

Sanctum többi polgára számára a kinevezési ceremónia egy ünnepség, a Legfőbbek előtt tisztelegnek. A valóság azonban az, hogy a négy család tagjai manipulálták a lakókat, elhitették velük, hogy a szeretteik nem áldozatok, hanem egy isteni ajándék, és nem kivégzik őket, hanem felemelik őket a tömegből. A lakosság nem tudja, hogy valójában mi történik a titkos szobában, és hogy mit is jelent pontosan a kinevezés.

Temetkezési szertartás

Amikor egy Legfőbb meghal, a többi legfőbb kiválasztja az elmetárolót a gazdatestből, majd ezt addig tárolják, amíg nem érkezik egy alkalmas jelölt.

Átállítási protokoll

Josephine és Simone rájött, hogy a Vörös Napfogyatkozás okozta őrület miatt az emberek egyre hűségesebbek, és a biztonságot keresve bíznak a Legfőbbekben. Az idővel kialakult hívők és nem hívők csoportja egymásnak esett, és vagy hívő lett az illető, vagy kioltották életét. Ez az esemény lehetővé tette a Legfőbbek számára, hogy kezük bepiszkolása nélkül iktassák ki azokat a lakosokat, akik nem engednek az agymosásnak.

Josephine és Simona a mérgező anyagot a barlangokban található gombákból szerezték, ezeket pedig bomba formájában juttatták az emberi szervezetbe. Ilyenkor a Legfőbbek persze egy biztonságos helyen voltak.

 

 
Next season
The 100 season 7
Várható megjelenés: 2020 tavasz
Forgatás kezdete: 2019.08.26.
Alkotó: Jason Rothenberg
Részek száma: 16
IMDB The 100 wikia

A Sanctum-ban történtek után a fiatalok válaszok nélkül maradtak, egyedül a hit és a remény segítette őket. Clarke elvesztette édesanyját, Octavia-t elnyelte az Ismeretlen, a Láng megsemmisült. Mégis a legnagyobb rejtély, hogy miként jelent meg előttük Hope? Vajon mi történik az Ismeretlenben? Vajon ki az a titokzatos lány, aki Hope-nak hívja magát? Vajon egyben marad a Wonkru annak tudtában, hogy a Parancsnokok kora leáldozott?

 
Chat
 
Welcome to Earth

Admin Kathryne
Téma The 100
E-mail oneofthe100@greenmail.net
Nyitás 2018.07.25.
Kreditek Linda Gergő

Az oldal nem áll kapcsolatban sem a készítőkkel sem a színészekkel. A tartalom zöme a The 100 wikia oldalán található cikkek fordítása, kiegészítése. 

 
Instagram

@cw_the100

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG