You are one of the 100

Sötétvér - Natblida

2019.08.07. 10:23, Kathryne

A sötétvér egy olyan  genetikai tulajsonság, mely ellenáll a sugárzásnak. Ez nem fordult elő természetesen, géntechnológiai kísérletek eredménye. Becca Franco hozta létre az első sötétvér szérumot az Eligius Társaság számára, hogy növelje az emberek sugárzásellenáló képességét. A szérum sikeres volt, azonban használóinak vére feketévé vált.

A sötétvér egyaránt fontos a földiek és Sanctum lakosságának egyaránt, azonban kevesen öröklik ezt a tulajdonságot. Őket kiváltságosként, jövőbeni Parancsnokként vagy Gazdatestként kezelték.

A földiek Natblida-nak nevezik a sötétvért, és egyedül az ilyen vérrel rendelekző földekből válhat parancsnok. Sanctum-ban azonban királyi vérnek tartják, és ennek tulajdonosai a gazdatestek, akik elméjét törlik, hogy egy Legfőbb elméjét ültethessék be.

Történelem

Két évvel a nukleáris apokalipszis után Becca befecskendezte magának a sötétvér szérumot, ezzel sötétvérűvé tette magát. Ez a módosítás lehetővé tette számára, hogy visszatérjen a Földre, ahol a sugárzás továbbra is óriási mértékű volt. Megérkezése után Becca beültette magának A.L.I.E. 2.0-t, majd a földi túlélők segítéségre szánta el magát. Próbálta megértetni az emberekkel, hogy a sötétvér szérum segítségével képesek túlélni, azonban az emberek féltek tőle és a technológiától.

Becca története, miszerint ő lett az első parancsnok kultusszá alakult, és a későbbi sötétvérűek nagy tiszteletnek örvendtek a földiek körében. Miközben a földiek körében egyre jobban csökkent a sötét vérrel születő illetők száma, Abby Griffin rájött, hogyan képes előállítani a saját sötétvér szérumukat.

A második Praimfaya eljövetelekor Abby és Raven együtt dolgoztak a sötétvér szérum megalkotásán. A legelső sikeres alkalmazás Clarke-on történt, aki sötétvérű létének köszönhetően élte túl a Földön az elkövetkező 6 évet.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Next season
The 100 season 7
Várható megjelenés: 2020 tavasz
Forgatás kezdete: 2019.08.26.
Alkotó: Jason Rothenberg
Részek száma: 16
IMDB The 100 wikia

A Sanctum-ban történtek után a fiatalok válaszok nélkül maradtak, egyedül a hit és a remény segítette őket. Clarke elvesztette édesanyját, Octavia-t elnyelte az Ismeretlen, a Láng megsemmisült. Mégis a legnagyobb rejtély, hogy miként jelent meg előttük Hope? Vajon mi történik az Ismeretlenben? Vajon ki az a titokzatos lány, aki Hope-nak hívja magát? Vajon egyben marad a Wonkru annak tudtában, hogy a Parancsnokok kora leáldozott?

 
Chat
 
Welcome to Earth

Admin Kathryne
Téma The 100
Nyitás 2018.07.25.
Kreditek Linda Gergő

Az oldal nem áll kapcsolatban sem a készítőkkel sem a színészekkel. A tartalom zöme a The 100 wikia oldalán található cikkek fordítása, kiegészítése. 

 
Instagram

@cw_the100

 


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |